Indulás előtt még megnéztem az időjárás-radarképet. Semmi, pont jó lesz az idő többnapos, ottalvós túrára. Meglepődtem, hogy a busz szakadó esőben fordult ki a Népligeti buszpályaudvarról. Másik meglepetés Budán ért. Ott egy csepp eső sem esett. Így indultam Szekszárdon és Bonyhádon keresztül Szálkára ahol 1 hete kiszálltam a RP-DDK-ból. Fél 12-kor tudtam megkezdeni a túrámat, iszonyat melegben. Kismórágyig alig volt erdős, árnyékos terep. Mórágyon egy evős-ivós pihenőt tartottam, valami színpadon a község szélén. Már előtte is éreztem néhol enyhet adó szelet, de itt már felhők is voltak az égen és dörgött is néha-néha. Gyorsan összekaptam magam, hogy az 5-6 kilométerre lévő Bátaapátiba minél hamarabb elérjek. Ott szándékoztam tölteni az éjszakát. Úgy voltam vele, hogy ha találok szállást, akkor ott, ha nem akkor sátorban alszom. Nem sokkal indulás után eleredt az eső. Gyorsan nekiöltöztem, nem vártam meg a nagyobb esőt. Jött hamarosan a felhőszakadás. Alig lehetett látni és hallani is csak az útról lezúduló vizet lehetett hallani. Át akartam lépni egy vízfolyást és máris a pocsolyában feküdtem. Ezt megismételtem még egyszer, amitől nem voltam túl boldog. A telefonom újlenyomat-olvasója nem ismerte fel az ázott ujjbegyemet, az érintőképernyő viszont nem vett tudomást a vizes ujjamról. Ebből persze kitérő lett, de szerencsére nem túl nagy. Fél órára felvackoltam egy fedett magaslesre, de meguntam az ácsorgást, mert nem akart csendesedni a zápor. A fenekemen a nadrág csurom sár, a cipőmben vígan lubickoltak a halacskák. Nem sokat veszítettem azzal, hogy folytattam az utam. Egy lapos részen olyan vízzel találkoztam, hogy még a gumicsizma is megmerült volna. Az agyagos részt valami bazaltszerű, köves út váltotta amin már jól tudtam menni, nem kellett totyognom a sárban. Mire Bátaapátiba értem elállt az eső. Nem voltam valami jó formába, így azt gondoltam, hogy megyek vissza Pestre. Az utolsó busz a faluból 17:10-kor elment, itt ragadtam. Pecsételés után elindultam a Rózácska vendégházhoz szállásügyben. Egy acsarkodó kutyára figyeltem és egy rossz lépés után a hátizsákom egy ipponnal a földre vitt. Bokám, térdem, csuklóm bánta ezt a mutatványt. Az imént még vadul csaholó jószág szelíden, sajnálkozva nézett rám, ahogy próbáltam feltápászkodni. A szállás már tök rendben volt, ellátták a sérüléseimet és meg is fürödhettem. Kimostam a sáros ruháimat és eldöntöttem, hogy alvás után megyek vissza Pestre. Szomorúan láttam másnap a buszból, hogy a kiadós zápor sem tudta "megvigasztalni" a növényzetet. Amúgy a pecsétek rendben voltak. A jelzések jórészt felújítás alatt vannak, tehát leginkább fehérek.
