2021. július 29., csütörtök

Zádorfalva - Putnok

 Mivel egyetlen ismerősöm sem ajánlkozott fel segítőnek így elkezdtem a Kék borsodi szakaszát, hogy időben be tudjam fejezni. Innen Pestről elég gáz elutazni olyan messzire, de majd megoldom! Ma a Zádorfalva-Putnok részszakaszt tudtam le. Már másfél hónapja kínlódok a térdemmel, de úgy látszik megérte pihentetni! Rendesen viselkedett, nem lehet rá egy rossz szavam sem! :) Ennek örömére egy újabb 20 km-t tervezek szombatra! Jó idő volt, reggel a vonaton majdnem még fáztam is, de szépen kialakult az idő. Sütött a Nap, enyhén fújt a szél! Kell ettől több? Jó volt, jól éreztem magam, sok szépet láttam. Menjetek el Gömörszőlősre! Elég a szövegből! Íme a képek. Zádorfalva, Gömörszőlős, Kelemér, Putnok. Nekem picit több mint 19 km lett.



































2021. július 10., szombat

Középbánya-tó

 Medves-vidék, Medves-fennsík. Szerintem sok embernek nem sokat mond, de Salgótarján, Somoskő, Salgóbánya már inkább. Januárban már jártam erre és még többször el is fogok menni, mert gyönyörű vidék. Ma elsősorban a Középbánya-tavat akartam megnézni. Megérte!!! Ki ne hagyjátok! A legszebb (nekem!) az egészben, hogy nem volt ott senki! Nem kellett kerülgetnem senkit.