Politikai célzattal mentem fel a Várba, de ezzel nem fárasztalak
benneteket. Kaptam napijegyet, így nem kellett költenem az utazásra, de
nem tobzódtam, inkább szokásomhoz híven sétáltam. A Ferenciek terén
szálltam le a buszról, onnan mentem a Várba a Várkert Bazáron keresztül.
Jót kóborogtam a Várba, megnéztem a Mátyás templomot és Halászbástyát.
Visszafelé a Lánchídon mentem át és nagyjából a Duna parton mentem
vissza a Ferenciek teréig. Negyed kilencre már itthon is voltam, ha
melegebben öltözök, még jártam volna valamennyit. Csábított a közelgő
este, de már fáztam. Majd egyszer pótolom. Három részben mutatom meg mit
láttam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése